Kell egy belső hely, ahol Te vagy Te. Álarcok nélkül, őszintén és büszkén, vállalva magad. Ahol kényelmesen hátradőlhetsz, mert nincs elvárás, megfelelési kényszer.

Kell egy belső hely, ahol fel tudsz frissülni, ahol találkozhatsz Önvalóddal, ahogyan a legény felismerte a királylányt. Ez a hely a mesékben a kert.

Ahol az aranyalma, a csengő barack nő. Ahová nem könnyű belépni, de ahová muszáj belépni. Ahhoz, hogy ide belépj, kell segítség, mert az ember társas lény, és csak egyedül nem lehet mindent megoldani. A segítség lehet egy csoport, egy hivatásos segítő, egy barát, a párkapcsolat.

A sárkány a mesékben lehet külső ellenség is, de legtöbbször egy sötét oldalunkat képviseli.  Azokat a hibákat, melyek akadályozzák, hogy teljes életet éljünk, és egyesüljünk énünk legjobb verziójával. Ez sokszor valamilyen berögzült védekezés, vagy régi betokosodott minta, amitől muszáj megszabadulni. Ez mindig áldozattal jár, mert el kell engednünk azt az oldalunkat, amiről azt hisszük, hozzánk tartozik, pedig olyan, mintha egy túl meleg kabátot cipelnénk magunkon egy nyári napon. Nehéz és felesleges.

Tegyük le ezt a kabátot, vágjuk le a sárkány fejét, és ezzel felszabadulnak a bennünk lévő erők.

De lehet a sárkány egy külső, gátló helyzet, melyet módunkban áll megváltoztatni. Egy munkahely, egy káros kapcsolat. Ilyenkor is a harc az egyetlen lehetőség, el kell vágni magunkat attól a helyzettől.

Segítenek a bennünk lakó erők, a táltos és a kisegér. Mindenünk megvan a harchoz, csak elő kell hívni őket a síppal, és meg kell őket erősíteni.

A kedvességet, a céltudatosságot, a könnyedséget, a munkát, a mozgást, a szeretetet kifelé és önmagunk felé.

Ez a harc elkerülhetetlen, és akkor is érdemes folytatni, ha kezdetben elbukunk. Sok mesében sem sikerül elsőre.